P. S.-né Budapest Az én történetem

“… a kezdettől számított egy és háromnegyed óra múlva teljesen frissen, jó közérzettel felébredtem. Hatalmas sóhajok szabadultak fel belőlem, és valami olyan benső tágasságérzésem volt mintha nagy-nagy tehertől szabadultam volna meg (ez az érzés azóta sem hagyott el).

A lakásban a semlegesítés óta nagyon jól érzem magam, könnyen és jókedvűen ébredek, pedig nem erről voltam híres.”


Teljes levél tartalma, amelyből az idézet származik:

“Az Őserő honlapot 2004-ben fedeztem fel (az egy másik történet) és azóta vágyom rá, hogy én magam is a CSODA részese lehessek. Vágyamat azért nem elégítettem ki már korábban, mert bútorcserét terveztem és tudvalevő, hogy az ülő és fekvőhelyhez kötött pozitív energia a bútor kidobásával együtt kidobódik, ezt pedig nem akartam. A bútorcsere februárban megtörtént, de csak halogattam az ügyet, mert a lakás néhány része komoly felújítást igényelt, erre pedig anyagi lehetőségem nem volt. Azután csak úgy elgondoltam, hogy kölcsönt veszek fel, és megcsináltatom amit kell, ezzel szinte egy időben tört elő újra a vágy a lakás POZITÍV rendbetételére és természetesen már nagyon szerettem volna megtapasztalni azokat az erőket, melyeket ebben a “Referenciák” rovatban olvastam.

Szóval: szinte egyszerre történt minden! Felhívtam Uhrin Ferencet és kértem a segítségüket a lakás káros sugárzásainak semlegesítésére és minden olyan dolog megtételére, ami személyes jólétemet segíti. Másnapra beszéltük meg az “éteri találkozót”, amit szinte teljesen átaludtam. A megbeszélt időpontban leültem imádkozni és kértem a TERMTŐT segítsen ebben a műveletben, de olyan ólmos fáradság jött rám, hogy pillanatokon belül elaludtam. Közben egyszer még felriadtam de újabb ima és újabb alvás következett. Majd a kezdettől számított egy és háromnegyed óra múlva teljesen frissen, jó közérzettel felébredtem. Hatalmas sóhajok szabadultak fel belőlem, és valami olyan benső tágasságérzésem volt mintha nagy-nagy tehertől szabadultam volna meg (ez az érzés azóta sem hagyott el).

Másnap elmentem a bankba és 20 percen belül a számlámon volt a felújításhoz szükséges összeg. Pillanatokon belül találtam olyan vállalkozót, aki nagyon barátságos áron és néhány napon belül el tudta kezdeni a munkát. Semmit sem vásároltam még a felújításhoz így egy szombat-vasárnap állt csak a rendelkezésemre minden segítség nélkül. De a lakáshoz legközelebb levő OBI-ban mindent meg tudtam vásárolni az utolsó szögig úgy, hogy sétálva összeírtam mire van szükségem, azután egy fiatalember kiírt mindent egy tömbbe, majd fizettem és a hazaszállításra is volt kapacitás a hétfői napon. Én egyik ámulatból a másikba estem, mert azt hittem lehetetlen ezt egy délelőtt elintézni úgy hogy szinte a kisujjamat sem kell mozdítanom. A történet további része hasonló, 8 nap alatt befejeződött a munka úgy, hogy napközben semmi dolgom nem volt, amikor elmentek a munkások egy söprés és egy felmosás volt csak a tennivalóm. Én a CSODA számlájára írtam a történteket és naponta hálát adtam a TERMTŐNEK ezért a megtapasztalásért.

A lakásban a semlegesítés óta nagyon jól érzem magam, könnyen és jókedvűen ébredek, pedig nem erről voltam híres. Az ágyam végében volt egy Hartmann csomópont ahol a Csigusz nevű cicánk szokott naphosszat aludni, de a történtek óta kiköltözött az erkélyre, már nem kell neki az ágyam, még szinte a lakásból is menekül. Bella kutyánkkal viszont közelharcot vívok a saját ágyamért, mert bármikor belépek a szobába szégyenkezve ugrik le róla és bújik a sarokba, de úgy gondolom ezek örömteli dolgok.

Hálásan köszönöm, kedves Ferenc és Zsuzsika!”

P. S.-né Budapest