Álmatlanság kategória bejegyzései

P. E. és családja Kál

“Alvászavar, folyamatos kimerültség-érzés, szorongás, levertség, fásultság, kilátástalan jövőkép, ijesztő gondolatok – röviden összefoglalva ez volt a családtagok általános állapota, amely átélve még rémisztőbb.

A kezelés alatt bizsergést, néhol melegséget, illetve nagy nyugalmat éreztünk. Másnap kipihenten ébredtünk, az alvási nehézségeink elmúltak. Mindannyian úgy érezzük, visszakaptuk önmagunkat és még valami csodálatos pluszt. Ez a bizonyos plusz az az érzés, amely azóta jelen van életünk minden pillanatában – igen, létezik Isten, igen szeret minket és gondoskodik rólunk!!!”

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

R. I. Budapest

“A kezelések előtti és utáni időszakról nagyon röviden: Éjszaka többszöri felébredés – megszűnt egyik napról a másikra, mélyen végig alszom az éjszakáimat.

A reggeli nehéz ébredések és fáradság megszűnt, már másnapra. Derékfájós ember vagyok és már két hete sem kenőcsök, sem gyógyszerek hatására nem akar csökkenni fájdalmam – a kezelés elkezdésének másnapján úgy ébredtem, hogy a derékfájdalmaim teljesen megszűntek – ennek már közel három hete.”

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Andea es Zoltan, New York

“Koszonjuk, hogy Isten segitsegevel hozzasegitettek minket a nyugodt es pihenteto alvashoz.
Egeszsegunk a kezeles ota kituno, panaszaink megszuntek. Lakasunkban egyertelmuen erezheto a karos sugarzasok semlegesitese

Munkajukhoz tovabbi sikert kivanunk:

Andea es Zoltan, New York”

E. Cs. Bethesda, Maryland (USA)

“Problemam pedig volt eleg – jo ideje nem tudtam aludni, a sajat agyamba pedig le sem tudtam fekudni, olyan rosszul voltam benne;
– a lakasunk legkore nem volt kellemes,
– az egyik fiam naponta kapott fejgorcsot, hasmenessel kuszkodott,
– a masik fiamnak legszomja volt,
– mindharmonkon a levertseg, idegesseg, s a betegsegerzet vett erot …

A kapott ajandek eredmenyesseget mar 1 nap utan eszleltuk magunkon, mint a kod, ugy oszlott el rollunk a problemak sokasaga.

Jelenleg jol vagyunk, fiaim is en is felszabadultan tudjuk elni az eletet.”

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

K. I. Budapest

“Annak ellenére, hogy éjfél tájban feküdtem le (erős munkatevékenység végzését követően!), ma hajnalban 5 óra körül teljesen kipihenten és erősnek érezve magamat ébredtem fel. Máskor 7-8 óra tájban ébredtem és nagyon fáradtan.
Néhány napja teljesen megszűnt a csontjaim szaggató fájdalma is, amely érzés szintén a végtagjaim alsó részén volt érezhető. Volt, hogy egész éjszaka nagyon szaggatott. Ez is megszűnt néhány napja.
A fizikai munkabírásom hihetetlen módon kezd javulni és ezzel együtt nagyon bizakodó lettem a jövőmet illetően is, mert nincs a figyelmem a rossz testi tüneteken.”

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

S. A. Budapest

“Lakásunkat átrendeztük, minden éjjel felébredtem és nem tudtam tovább aludni. Kedvesem ritkábban panaszkodott, de néha ő is úgy kelt fel velem, mintha nem aludtunk volna egész éjjel. … otthon Budapesten vártam a változásokat. Kellemes enyhe bizsergés vett körül az esti órákban. Mikor lefekvéshez készülődtem, a szoba nem volt annyira “hideg”. Mindig ez volt az érzésem, mikor abba a szobába kellett bemennem. … Azóta ez is elmúlt, az alvással sincs semmi probléma.”

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

T. család Dabas

“Megerősítést, saját tapasztalatot szereztünk arról, hogy létezik egy mindenki felett álló TEREMTŐ ERŐ.

Annyit még elmondanék, mi az egész lakásunk ülő és fekvőhelyeire megkaptuk a töltést. Senkinek nem mondtuk el a családból, csak a kisfiunkat avattuk be. Nyáron anyukám 1 hétig nálunk volt, legendásan rossz alvó szegény. Minden éjszakát végigaludt!!! Persze nem tudta mitől.”

Egy kattintás ide a folytatáshoz….